Kedd reggel, tekerek a munkába. Szeretek bicajjal járni, igazi felüdülés a pár évvel ezelőtti buszon aszalódáshoz képest, meg amúgy is. Reggelenként felpattanok, süt a nap (általában), lágyan fúj a szellő, csicseregnek a madarak és 10-15 perc alatt besuhanok. Éppen csinálják a kerékpárutat, fel van túrva az egész, így ki kell mennem az útra. Zebrához érek, leszállok, hogy át tudjak menni a másik oldalra. Várom, hogy zöld legyen a lámpa, másik oldalon mellettem is megindul a kocsisor, amikor egy kisbuszból félreérthetetlenül méregetve odaszól a vezetőnek az úriember: ” Na, őt is lerendeznéd mi Pali?”
Akkor ez most valószínűleg nekem szólt- gondolom, nem állt körülöttem senki, meg hát eléggé méregetett is. Elmorzsoltam félhangosan egy “bunkót”, aztán tekertem tovább, miközben azon gondolkoztam, hogy ilyenkor vajon mi fut át férfitársaim agyán. Mert, ha odaállnék elé, hogy “na gyere, na mivan, csak beszélni tudsz mi, nagyszájú?”, akkor nagy valószínűséggel egyből lefagyna. Nyilván nem fogok ilyet csinálni.. De úgy szeretném tudni, hogy mit gondolnak? Ettől érzik magukat férfinak, hogy “húú, lerendeznéd mi, Pali?”
Félreértés ne essék. Szeretem, jólesik, ha udvarolnak, bókolnak. Nem gondolom, hogy ne tekintenének egyenrangúnak és nem sértődöm meg, ha például kinyitják előttem az ajtót, sőt, szerintem ez egy szép gesztus és hozzátartozik a klasszikus női-férfi léthez, szerepekhez. Nem vagyok elvakult feminista, nem gondolom, hogy például ne szőrtelenítsünk, hanem növesszük meg 10 centisre a szőrünket, mert “bezzeg a férfiaknak lehet!”és miazhogy nekünk meg nem (amúgy persze lehet, csak ne csodálkozzunk, ha ez a férfiaknak nem tetszik.) vagy járkáljunk mi is félmeztelenül itt-ott, mert a férfiaknak is lehet. Nők vagyunk vagy mi a szösz, örülök, hogy nőnek születtem, szeretek ápoltságra törekedni és nem mutogatni magam bárkinek félmeztelenül. Nem gondolom, hogy a nő legyen MINDENBEN ugyanolyan, mint a férfi, ordibálva, hogy de hiszen egyenrangúak vagyunk. Persze, hogy azok vagyunk, ennek alapnak kellene lennie. Ettől még nem szeretnék szakállat, mert sok férfinak is van, persze most kisarkítva a dolgot.
Nem hiszem, hogy ugyanolyan keménynek kell lennünk mindenben. Legyünk talpraesettek, tudjunk egyedül is megállni a lábunkon, tudjuk alakítani/kialakítani az életünket, legyen az szakmai vagy magán. De a személyes tapasztalataim alapján egy férfinak nagyon nagyon fontos hagyni, hogy megélje az érzést, hogy igen, ő az erős férfi, aki a tenyerén tud hordozni. Végülis egy hetero férfi sem akar együtt élni egy “másik férfival”, max harcolni.
De, ettől még van egy határ. Pont azért, mert nők vagyunk, nem tárgyak, akiknek bármikor be lehet szólni, akikhez bárkinek, bármikor hozzá lehet érni.
Egy ideje már csinálják a bicikliutat, ahol tekerek munkába. Hetekig minden reggel a munkások mellett mentem el. Többször odakiabáltak, hogy “Jó reggelt!'” vagy egyik a másiknak, hogy “Vigyázz Józsi, jön a szép kisasszony!” Mosolyogva visszaköszöntem, megköszöntem, hogy arrébb álltak. Kedvesek voltak, kifejezetten jólesett a figyelmességük. De mennyire másképp hangzik ez, mint a “lerendeznéd, mi?”
Mennyire más, mint az, amikor a tömegben csak úgy nekem dörgölőznek vagy az utcán sétálva hátulról egyszer csak megsimítják a fenekem, (mindkét eset megtörtént) vagy ha ordenáré módon beszélnek velem-rólam, kifejtve, hogy mi lenne ha. Előfordult, hogy a metró megállóban valaki konkrétan ecsetelte, hogy neki mekkora és én azt biztosan nem bírnám el. Azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben, miközben annyira szerettem volna visszaszólni, legalább annyit, hogy “fogd már be bunkó”, de nem mertem, inkább minél messzebbre mentem tőle.
Most, hogy pár hónappal ezelőtt hangos volt az internet a “metoo” kampány kapcsán, nagyon sokat gondolkoztam, hogy vajon hol a határ. Vajon mi számít már zaklatásnak és mi még az udvarlás, kedveskedés? Vajon, ha olyan személy tesz megjegyzéseket, aki szimpatikus, akkor az nem zaklatás, ha valaki, aki nem tetszik, sőt, kifejezetten antipatikus, akkor az már zaklatás? Szerintem egyszerű a képlet: ha közös megegyezésen alapul bármi, az nem zaklatás, ha az egyik fél határozottan nemet mond vagy akár csak a magatartásával jelzi, hogy ez vagy az nem esik jól, legyen az érintés, beszólás, ölelgetés, és az illető mégis csinálja, az már zaklatás. Nem gondolom, hogy ha egy férfi udvarol egy nőnek és beszélgetés közben megérinti a vállát, az zaklatás lenne, ha viszont a nő egyértelműen jelzi, hogy köszi, kedves vagy, de nem érdekel a dolog, a férfi pedig továbbra is meg-megérintgeti, akkor az már zaklatás.
Volt egyszer egy srác, aki elhívott fagyizni és közben bevallotta, hogy szerelmes belém. Hülye helyzet volt, mert én nem voltam, semmit nem éreztem iránta. Ezt el is mondtam, határozottan megmondtam, hogy köszönöm, kedves vagy, de én nem, és egész biztos, hogy köztünk soha nem lesz semmi. Úgy tűnt, hogy megértette, de mégis minden adandó alkalommal hozzám ért. (Az akkori munkámból kifolyólag minden nap találkoztunk.) Nagyon idegesített, hiszen megmondtam, hogy kösz, de nem érdekel a dolog. Végül egyszer, amikor olyan helyzet volt, hogy egy nagyobb társaságtól búcsúztam, ahol ő is ott volt és meg akart ölelni, elég határozottan nem engedtem, kitértem előle. Nekem ez már zaklatás, hiszen jeleztem, hogy semmit nem akarok tőle, ergo nyilván azt sem akartam, hogy folyton hozzám érjen.
Sajnos az ember lánya nem mindig ilyen határozott, mert megijed, mert ciki, mert mit fognak gondolni. Húgomat egy idős, 60-70-es bácsi tanította vezetni, amikor 17 éves volt. XY bácsi vezetés közben egyszer csak elkezdte simogatni a combját. Ezt azért félreérteni nem nagyon lehet. Húgom teljesen lefagyott, ott ült egy gyakorlatilag tök idegen emberrel, aki végülis a tanára, ki tudja hol éppen. Szerencsére visszavezettek a sulihoz és húgom többet nem ment hozzá vezetni. Kicsivel később mesélte el Anyukánknak, hogy miért nem és együtt bementek a suliba, ahol az első reakció az volt, hogy ” Jaj, de hát XY bácsi olyan kis kedves, az nem lehet, hogy ő ilyet csinál.” Tehát mi az első reakció? A kételkedés abban, aki ezt elmondja. Jaj, dehát neeeem, jaj hát ő olyan aranyoooos, jaj hát ő nem is lehetett. Te meg hülye vagy és nyilván kitaláltad az egészet. Mert miért is? Mert jó lenne még pár hónappal elhúzni a jogsit? Mert szexi a hetvenes bácsika egy 17 éves tininek? Ugyan már…
Húgom végül máshol szerezte meg a jogsit. Mai eszével már persze felpofozná a “kedves kis bácsikát”, aki inkább perverz bácsika, dehát tiniként még nem volt olyan határozott, mint most.
Erre szokták kontrázni, hogy dehát biztosan van olyan nő is, aki utólag akar ügyet csinálni és nyerni valamit az ilyen sztorikkal és igazából, dejó is volt neki akkor, nem is volt semmi baja, sőt. Igen, biztosan van ilyen is, ugyanis a nők között is van gonosz, számító perszóna. Az olyan nőkről, akik kitalálják, hogy zaklatták őket ilyen-olyan módon és besározzák az egyébként valóban ártatlan férfit, elég határozott véleményem van.
Láttam pár éve egy filmet, ahol a férfi főszereplő egy olyan férfit játszik, akit egy 5-6 éves kislány elmondása alapján, megvádolnak a kislány zaklatásával. A kislány – valamiért, ki tudja miért, játékból, ami rosszul sült el – kitalálta a történetet. Senki nem hitt a férfinek, teljesen kiközösítették, megverték, munkáját, mindenét elveszítette, mire végül a kislány bevallotta, hogy nem történt semmi, kitalálta az egészet. A néző persze már a film elejétől tudta, hogy ártatlan a férfi és nagyon rossz volt nézni, ahogy szenved attól, amivel megvádolták. Nagyon érdekes film, A vadászat a címe.
De ettől még sajnos valódi zaklatások léteznek, legyen az akár egy durva beszólás, egy kéretlen simítás vagy sajnos sokkal komolyabb történés. Ezekről nem tudomást venni, az áldozatot hibáztatni “mert hát ő nem lehetett, olyan kedves mindig!” vagy a kedvencem “biztos úgy viselkedett és úgy volt felöltözve!” Tudjátok rajtam mi volt, amikor a legdurvább “nekem ekkora és ezt meg azt csinálnám és te azt biztosan nem bírnád” beszólást kaptam? Nagykabát, farmer és csizma, ugyanis tél volt. Ennyit a kihívó öltözködésről… Mindennaposnak, már-már normálisnak mondani ezeket, ugyanakkora bűn, mint ártatlanul megvádolni valakit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: